Menü

Közéleti médiaarchívum (tesztüzem)

A KCMDB 132007 cikket és 11967 médiaanyagot (hang- és videófelvételek) tartalmaz a 2004 és 2013 közötti időszakból: TV- és rádióinterjúk, sajtótájékoztatók, parlamenti felszólalások, egyéb nyilvános közéleti anyagok.

A tesztüzemben a fidesz.hu (2024 tavaszáig még az archiv.fidesz.hu URL-en elérhető, az akkor végzett automatizált mentés után valamiért eltűnő) 2007 és 2013 közötti weboldalának tartalma böngészhető és kereshető az adatbázisban. A későbbiekben szeretnénk a rendszerváltás óta rögzített összes fellelhető ilyen jellegű anyagot összegyűjteni, kategorizálni és mesterséges intelligencia alapú beszédfelismerő rendszer segítségével kereshetővé tenni.

A nagy mennyiségű anyag tárolása és AI-jal való feldolgozása rendkívül erőforrásigényes folyamat, melyet egyelőre saját költségen kiépített rendszerünkön, szabadidőnkben fejlesztett szoftverekkel végzünk, ezért jelenleg csak korlátozott számú válogatott médiafájlon futtattuk végig a folyamatot. Amennyiben egyszeri vagy rendszeres adománnyal támogatnád a törekvéseinket, mozgalmunk bemutatkozó oldalán megtalálod ennek módjait - itt arról is olvashatsz bővebben, hogy kik állnak a rendszer mögött és milyen céllal készül ez az egész.

-tól
-ig

Legutóbb hozzáadott médiafájlok

A bankok visszaélhettek az erőfölényükkel

Gulyás Gergely napirend előtti felszólalása és Rétvári Bence válasza a Parlamentben (2013. 11. 25.)

Üdvözöljük, hogy a Kúria jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte a devizahitel-szerződések ügyében, az indítványt saját honlapján is közzétette - jelentette ki Gulyás Gergely hétfői napirend előtti felszólalásában.

Orbán: Több lábon kell állni

Orbán Viktor az MR1 Kossuth 180 perc című műsorában (2013. 11. 22.)

A kormány célja az, hogy 2018-ra a jelenlegi 11-12 százalékról 33 százalékra növelje az Európán kívülre irányuló export arányát - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak.

A mozgáskorlátozottak számíthatnak a kormányra

Szekeres Pál és Becsey János sajtótájékoztatója (2013. 11. 21.)

Nem túl nagy költséggel, egy kis figyelemmel közösen megoldható a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jobb megközelíthetősége a fogyatékossággal élők számára – hangsúlyozta Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár Becsey Jánossal - kétszeres paralimpiai bajnok úszóval, a Paralimpikonok Klubjának vezetőjével - tartott sajtótájékoztatóján.

Tovább nőttek a reálkeresetek

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 11. 20.)

Kilenc hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése. Az év első 9 hónapjában a bruttó átlagkeresetek 3,6 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 5 százalékkal nőttek. Tavaly szeptemberhez képest 5 százalékos a reálbér-emelkedés is – reagált a KSH szerdán ismertetett adataira Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.

Selmeczi: Az egészségügy talpra áll

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 11. 20.)

Nemcsak a béremeléssel, hanem fejlesztésekkel és adósságrendezéssel is segítjük az egészségügy talpra állását. A rendszerváltás óta a legnagyobb 300 milliárd forintos fejlesztés indult el az ágazatban – reagált Tóbiás József sajtótájékoztatóján elhangzottakra Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.

"Gyurcsány magatartása elképesztő"

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 11. 20.)

Az, hogy a milliárdos Gyurcsány Ferenc pénzt kér a nyugdíjasoktól azért, hogy őt meghallgassák, az egész egyszerűen elképesztő - mondta szerdán, egy más témában tartott sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella.

Alkotmányosak a választási eljárás szabályai

Gulyás Gergely sajtótájékoztatója (2013. 11. 20.)

Gulyás Gergely szerdai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet az alapvető jogok korábbi biztosának a levelére, melyben Szabó Máté arról tájékoztat, hogy a választási eljárás szabályai összhangban állnak az alkotmánnyal, a nemzetközi és az eddigi magyarországi gyakorlattal.

Rendezzék a számlát a liberálisok!

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója (2013. 11. 19.)

Megdöbbentő, hogy az SZDSZ a legalapvetőbb dolgokat sem fizette ki, például bérleti díjakat, vagy villanyszámlákat hagyott maga után. Magyarországnak nincs szüksége azokra, akik az országot tönkretették és emellett a saját pártjukat is csődbe vitték – mondta Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján.

Húzóágazat lehet a hazai élelmiszeripar

Orbán Viktor beszédet mondott a Kaposvári Cukorgyár silóavatási ünnepségén (2013. 11. 19.)

A kormány célja, hogy a cukorrépa-termelés és a cukorgyártás nemzetgazdasági jelentőségét megőrizze - fogalmazott Orbán Viktor kedden, a Kaposvári Cukorgyár silóavatási ünnepségén.

Még nem született ilyen kedvező szabályozás a kismamák számára

Orbán Viktor a kaposvári Életfa ünnepségen (2013. 11. 19.)

Magyarországon még nem született ilyen kedvező szabályozás a kismamák számára - jelentette ki Orbán Viktor kedden a gyed extra kapcsán a kaposvári Életfa ünnepségen.

Kósa: A balliberálisok 13 ezer milliárdot tüntettek el

Kósa Lajos az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 11. 19.)

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint nem áll össze a választásokra a baloldal. Kósa Lajos a köztévében azt mondta: szerinte inkább a kitérést választják majd.

A gazdaság napról napra jobban teljesít

Szatmáry Kristóf az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 11. 19.)

A mostani adótörvények mögött az érezhető, hogy napról napra, hónapról hónapra jobban teljesít a gazdaság - mondta a köztévében az NGM államtitkára. Szatmáry Kristóf szerint a mostani adótörvények a stabilitás adótörvényei.

Varga: Várakozáson felül bővült a gazdaság

Varga Mihály napirend előtti felszólalása a Parlamentben (2013. 11. 18.)

A 0,8 százalékos várakozást jóval meghaladó 1,7 százalékos harmadik negyedévi GDP-bővülésről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter napirend előtti felszólalásában.

Giró-Szász: Megint mi nyertünk

Giró-Szász András az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 11. 18.)

Az EU újra alábecsülte a magyar gazdaság teljesítményét, a szerkezet-átszervezésből adódó lehetőségek hatását, miközben a mostani GDP-adat az exportbővülés mellett már egyértelmű termelésnövekedésről tanúskodik – mondta a kormányszóvivő.

Varga: Fenntartható a gazdasági növekedési folyamat

Varga Mihály az m1 A lényeg című műsorában (2013. 11. 18.)

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lesz szükség a jövő évi költségvetés módosítására.

A pénzügyi rezsicsökkentéssel javulnak a családok életlehetőségei

Puskás Imre sajtótájékoztatója (2013. 11. 17.)

Javulnak a családok életlehetőségei a pénzügyi rezsicsökkentéssel, amelynek három lépése több millió embert érint – fogalmazott vasárnapi sajtótájékoztatóján Puskás Imre fideszes országgyűlési képviselő.

Selmeczi: A baloldal hazugságot hazugságra halmoz

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 11. 17.)

Az elmúlt hetekben a szocialisták hazugságot hazugságra halmoztak, nem tisztázták a felelősségüket, pedig ez elkerülhetetlen lenne – fogalmazott vasárnapi sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.

A kormány stratégiai megállapodást kötött az MTK-val

20131116 Orbán Viktor beszéde az MTK 125 Jubileumi Gálaesten (2013. 11. 16.)

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton; Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát.

"Ezért nem lehet nekik hinni"

Rogán Antal az m1 Az Este című műsorában (2013. 11. 16.)

Orbán Viktor a közmédiának adott exkluzív interjújában azt mondta: a közgazdászok a gazdasági növekedéstől azt várják, hogy az emberek elkezdenek fogyasztani, ő azonban óvatosságra int minden magyart. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 Az Este című műsorában kifejtette: a növekedés és a belső fogyasztás nem mindig függ össze egymással.

A gazdaságpolitika logikus következménye a növekedés

Orbán Viktor az m1 Az Este című műsorában (2013. 11. 16.)

A kormányzati gazdaságpolitika logikus következményének nevezte a magyar gazdaság növekedését Orbán Viktor miniszterelnök az M1 Az este című pénteki műsorában. A kormányfő szólt a devizahitelesekről is, úgy fogalmazva: az lenne a normális, ha az igazságügyi rendszer, nem pedig a kormány próbálna igazságot szolgáltatni nekik.

Több pénz marad a fővárosi családok zsebében is

Németh Szilárd sajtótájékoztatója (2013. 11. 16.)

A Fidesz frakcióülésén megállapította a BKK beszámolója után, hogy a menetdíjbevételek tekintetében a BKV sokkal jobban teljesített ebben az évben, mint bármikor – közölte Németh Szilárd, a rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője, szombaton.

Bajnai programja a gyermeket nevelőknek fájna a legjobban

Hoppál Péter sajtótájékoztatója (2013. 11. 16.)

Bajnai Gordon bejelentette, hogy útjában állnak az adótörvények – kommentálta Hoppál Péter az Együtt-PM vezetőjének nyilatkozatát, mely szerint meg kell szüntetni a jogszabály kétharmados védelmét. Ugyanitt arról is beszélt, hogy a bukott baloldal mindent elkövet azért, hogy Magyarországot gyengítse.

A gazdasági nehézségek ellenére is tudunk fejleszteni

Orbán Viktor beszéde a Vízilabda Aréna átadó ünnepségén Szolnokon (2013. 11. 16.)

Válság idején kell, ahogy a sportolók mondják, felszívni magunkat, és az emberek nagy részének támogatásával nekünk ez sikerült, mert a világot, így az országot is sújtó gazdasági nehézségek ellenére az elmúlt három évben egyaránt fejleszteni tudtunk a tudomány, a kultúra és a sport világában is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szolnoki Vízilabda Aréna szombati átadásán.

"Közép-Európa kiemelkedő évtized előtt áll"

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a TAKATA céggel kötött stratégiai megállapodás (2013. 11. 15.)

Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a TAKATA céggel kötött stratégiai megállapodás aláírása után Stefan Storkerrel, a vállalat elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Több pénz juthat a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek

Tapolczai Gergely sajtótájékoztatója (2013. 11. 14.)

Öt százalékkal nagyobb működési támogatást kaphatnak a fogyatékossággal élők érdekképviseleti szervezetei – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő.

"A magyar gazdaság növekedési pályára került"

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 11. 15.)

Beigazolódott az a gazdaságpolitika, amit a kormány az elmúlt években folytatott. Érdemes volt kitartani mellette, hiszen úgy tűnik, a magyar gazdaság lassan de biztosan le tudja küzdeni eddigi nehézségeit és növekedési pályára tud lépni - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, pénteki sajtótájékoztatóján.

Hoppál: Gyurcsány visszaélt a hatalmával

Hoppál Péter sajtótájékoztatója (2013. 11. 15.)

2006 őszén Gyurcsány Ferenc személyes utasítására vertek meg embereket, és az ő személyes utasítására lőttek a tömegbe a rendőrök – fogalmazott Hoppál Péter pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta azt is: Bajnai Gordon adóemelést akar végrehajtani, ha kormányra kerül.

"A kiművelt emberfő az ország aranytartaléka"

Orbán Viktor beszédet mondott az MTA Természettudományi Kutatóközpont új épületének átadásán (2013. 11. 15.)

A fiatal kutatók elvándorlására nem a sajnálkozás a megfelelő válasz, hanem egy olyan, világviszonylatban is versenyképes kutatóközpont felépítése, ahová haza tudnak térni - jelentette ki Orbán Viktor az MTA Természettudományi Kutatóközpont új épületének átadásán, pénteken. Itt tekintheti meg az eseményen készült képeinket.

"Ez a teljesítmény a piaci várakozások duplája"

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 11. 14.)

Újabb megerősítést kaptunk arról, hogy Magyarország jobban teljesít. Tartós növekedési pályára állt a gazdaság és a vártnál is jobban teljesít – kommentálta a Fidesz szóvivője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatsorát, csütörtökön.

Rogán: Törvény rögzíti majd a megfizethetőség elvét

Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában (2013. 11. 14.)

A közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvény rögzíteni fogja a megfizethetőség elvét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.

"Bajnai elszólta magát"

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója (2013. 11. 13.)

Bajnai Gordon utólag hiába tagadja, hogy mondta, egy ország hallotta, hogy beismerte, ha rajta múlna, akkor fájdalmas megszorító intézkedéseket vezetne be – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.

Németh: Fogyasztóbarát közüzemi számlák jönnek

Németh Szilárd sajtótájékoztatója (2013. 11. 13.)

2014. január elsejétől egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára megérthető számlakép lesz – mondta el Németh Szilárd. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának a vezetője szerdai sajtótájékoztatóján be is mutatta, hogyan néz majd ki a jövőben egy közüzemi számla.

"A családi adókedvezmény csípi a baloldal szemét"

Selmeczi Gabriella az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 11. 13.)

Selmeczi Gabriella szerint az Orbán-kormány az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy létezik más válságkezelési recept, és immár egyre többen követik a magyar utat Európában.

"Bajnai öntsön tiszta vizet a pohárba!"

Kocsis Máté sajtótájékoztatója (2013. 11. 12.)

Világosan látszik, hogy a baloldalon semmit nem tanultak a múlt hibáiból, és ha megtehetnék, újra bevezetnék a megszorításokat – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

A pénz megőrzi értékét, a forint értéktartó fizetőeszköz

Hoppál Péter sajtótájékoztatója (2013. 11. 12.)

40 év óta nem történt meg az, hogy a fizetés, illetve a nyugdíj értéke alig látható mértékben romlik – jelentette ki Hoppál Péter keddi sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) októberi inflációs adatai kapcsán.

Fogyasztói jog a havi két ingyenes pénzfelvétel

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 11. 12.)

December 1-jétől január 20-ig kell nyilatkoznia annak, aki február 1-jétől élni szeretne a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, kedden.

Rogán: Nem kerülhet ki az előzetesből az ároktői banda tagja

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 11. 11.)

Az Országgyűlés még hétfőn dönthet a büntetőeljárási törvény módosításáról, ami lehetővé teszi majd, hogy az ároktői banda tagja börtönben marad, és nem szabadul ki november 22-én – hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője ugyanitt elmondta, azt is, a büntetőeljárási törvény módosításához a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja négy pontból álló javaslatot nyújtott be.

"Önöknek ma színt kell vallani!"

Rogán Antal napirend előtti felszólalása és Rétvári Bence válasza a Parlamentben (2013. 11. 11.)

Arra kérem önöket, az ellenzéki padsorokban senki ne álljon egy gyilkossággal vádolt ember pártjára, hanem szavazzák meg ma a parlamentben az általunk kezdeményezett, házszabálytól való eltérést, hogy a szigorító javaslatokról az Országgyűlés még a mai napon dönteni tudjon és ezáltal megakadályozza az ároktői banda újabb tagjának szabadlábra kerülését - fogalmazott hétfői napirend előtti felszólalásában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

Rogán: Várjuk az ellenzék támogatását

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 11. 09.)

A Fidesz az ellenzéki képviselők támogatását várja ahhoz, hogy hétfőn a házszabálytól való eltéréssel megszavazhassák a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, mellyel megakadályozzák, hogy az ároktői banda egyik tagja szabadlábra kerüljön. Erről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt, szombati sajtótájékoztatóján.

"Nem lehet következmények nélkül átverni a kiszolgáltatott embereket"

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 11. 09.)

A héten elfogadott törvénymódosítással véglegesen betiltjuk a fogyasztói csoportok létrehozását. 2012-től átmenetileg már be lettek tiltva ezek a szervezetek, a törvénymódosítás értelmében új csoportokat már nem lehet létrehozni, a korábban létrehozott vásárlói klubok pedig csak nagyon szigorú szabályok szerint működhetnek a jövőben - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.

Gulyás: A kisebbik rosszat kell választani

Gulyás Gergely az m1 Este című műsorában (2013. 11. 09.)

A Fidesz nem szeretné, ha a jövőben előfordulhatna az, hogy súlyos életellenes, akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények elkövetői szabadlábon védekezhessenek – mondta Gulyás Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese pénteken az M1 Az Este című műsorában.

Orbán: Mindent megteszünk, hogy Bosznia közelebb kerüljön az EU-hoz

Orbán Viktor és Vjekoslav Bevanda sajtótájékoztatója (2013. 11. 08.)

Magyarország mindent megtesz azért, hogy Bosznia-Hercegovina közelebb kerüljön az Európai Unióhoz - erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök a boszniai kormányfőnek, akivel pénteken tárgyalt Budapesten. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Vjekoslav Bevanda azt mondta, őszinteség és tisztelet jellemzi a magyar-boszniai kapcsolatokat.

"A társadalomnak, az országnak meg kell védenie magát"

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 11. 08.)

Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Magyarországon egy gyilkossággal vádolt ember gyakorlatilag szabadlábra kerülhet. Ezt nem engedhetjük meg, és nem is fogjuk - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

A fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám sajtótájékoztatója (2013. 11. 08.)

A fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre és a kormányra – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Ugyanitt Kósa Ádám európai parlamenti képviselő arról tájékoztatott, a Szabad Európa Vitanapok keretében megrendezett konferencián számos előremutató eredményről számolhatnak be a fogyatékkal élők helyzetével kapcsolatban.

Orbán: Magyarország 2010-hez képest szabad és független

Orbán Viktor az MR1 Kossuth 180 perc című műsorában (2013. 11. 08.)

Magyarország 2010-hez képest ma szabad és független ország - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Orbán: Magyarország visszanyeri nagyságát

Orbán Viktor beszéde az Erkel Színház ünnepélyes újranyitásán a Duna Tv műsorában (2013. 11. 07.)

Egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Erkel Színház újranyitása alkalmából rendezett ünnepi gálaesten csütörtökön.

Erkel Színház: megnyílt a felújított épület

Kocsis Máté beszéde az Erkel Színház ünnepélyes újranyitásán a Duna Tv műsorában (2013. 11. 07.)

Erkel Ferenc születésének évfordulóján, a magyar opera napján a zeneszerző által komponált magyar himnusz eredeti változatának hangjaival csütörtökön megnyílt a csaknem kétmilliárd forint ráfordítással megújult Erkel Színház.

Bajnai további károkat okoz az országnak

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója (2013. 11. 07.)

Arra kérjük Bajnai Gordont, hogy ne okozzon több kárt Magyarországnak, ő már egyszer tönkretette az országot - reagált csütörtöki sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert Bajnai Gordon nyilatkozataira.

L. Simon: Sikeresen lezárult a digitális átállás

L Simon László sajtótájékoztatója (2013. 11. 07.)

Magyarországon sikeresen lezárult a televíziózásban és a rádiózásban a digitális átállás. A kormány és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködése eredményeképpen ma hazánkban nem beszélhetünk olyan családról, akinek ne biztosítottuk volna a lehetőséget a korszerű televíziózáshoz szükséges vételi eszközök beszerzésére és üzembe állítására - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke.

Orbán: Sikeres anyaország áll a Kárpát-medencei magyarság mögött

Orbán Viktor beszéde a Máért ülésén (2013. 11. 07.)

A Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll a háta mögött a következő esztendőkben- jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén csütörtökön. A kormányfő ugyanitt tájékoztatott arról is, a kormány döntött a gyed extra bevezetéséről.

"Az egészségügy a kormányváltás óta erősödik"

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 11. 06.)

Az egészségügy az a terület, ahol a kormányváltás óta a legtöbb sebet kellett begyógyítani – jelentette ki Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt arról is beszélt, a szocialisták kormányzásuk alatt öncélú, liberális kísérleti tereppé tették az oktatásügyet.

"Nagyobb elismerést kiérdemlő országgá váltunk"

Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén a Parlamentben. (2013. 11. 06.)

2010 óta azt mondhatjuk, hogy egy gyenge, kiszolgáltatott és veszélyeztetett országból egy, a maga útját járó erősebb, nagyobb elismerést kiérdemlő országgá váltunk – fogalmazott Orbán Viktor szerdán, a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén a Parlamentben.

Varga: 2014 könnyebb év lesz a magyar családoknak

Varga Mihály az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 11. 06.)

A fenntartható növekedési pálya stabilitását szolgálják azok a 2014-es költségvetést megalapozó törvények, amelyeket tegnap kezdett tárgyalni az Országgyűlés - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Ma Reggelben. Varga Mihály hozzátette: 2014 egy sokkal könnyebb év lesz a magyar gazdaság szereplői, így a magyar családok számára is, mint amilyen 2013 volt.

A magyarokkal lehet jó üzletet kötni

Orbán Viktor stratégiai megállapodást írt alá a Telenorral (2013. 11. 05.)

2010 után beléptünk a stratégiai partnerség időszakába, amikor a magyar gazdaság számára meghatározó területeken működő cégek keresik az együttműködést a mindenkori magyar állammal – hangsúlyozta Orbán Viktor a Telenor Magyarország Zrt-vel kötött stratégiai megállapodás aláírása előtt.

Lehallgatási-botrány: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz

Kocsis Máté sajtótájékoztatója (2013. 11. 05.)

Az NSA titkos adatgyűjtési ügyének a tisztázására a Fidesz-frakció a lehallgatási botránnyal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi – jelentette be Kocsis Máté keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A bizottság jelentése megerősíti, hogy jó úton járunk

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója (2013. 11. 05.)

Az Európai Bizottság legfrissebb gazdasági és pénzügyi előrejelzése feketén-fehéren azt igazolja, hogy Magyarország jobban teljesít – hangsúlyozta Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szólva azt mondta: a döntésnek köszönhetően erősödnek a fogyyasztói jogok hazánkban.

Rogán: Ez a megoldás segítséget nyújthat

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 11. 05.)

Különösen nagy jelentősége van annak, hogy beléphetnek az árfolyamgátba azok a 90 napon túli tartozással rendelkezők, akik az elmúlt hónapokban már nem tudták fizetni a hiteleiket, és akik előtt eddig a rögzített árfolyamon való törlesztés nem volt megnyitva - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.

"Nem maradhat olyan, aki nem kap segítséget"

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 11. 04.)

Az a törvény, amit most leteszünk az asztalra, azt jelenti, hogy minden devizahiteles fizetési problémával küszködő, valamilyen megoldási formát választhat. Most már a működő megoldási formákból senki nem lesz kizárva - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hétfői sajtótájékoztatóján.

A magyarok többsége mérsékelt politikai erőkre szavazott

Orbán Viktor válaszai az azonnali kérdések órájában (2013. 11. 04.)

Mindig rá kell mutatni arra a tényre, hogy a magyarok többsége sem most, sem a korábbi választásokon nem szavazott radikális pártra – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn az azonnali kérdések órájában az Országgyűlésben.

Nyissuk meg a védelem lehetőségét mindenki számára!

Rogán Antal napirend előtti felszólalása és Cséfalvay Zoltán válasza a Parlamentben (2013. 11. 04.)

A Fidesz-frakció egyetért a kormány azon indítványával, hogy a Magyar Bankszövetség hozza nyilvánosságra javaslatát, indítson konzultációt, és ismerjük meg az érintettek, a devizahitelesek véleményét – jelentette ki Rogán Antal napirend előtti felszólalásában.

"Tisztázza magát a baloldal!"

Kocsis Máté az m1 A Lényeg című műsorában (2013. 11. 04.)

A baloldali pártok mindent megtesznek a hatalomért, számukra minden eszköz megengedett, írott és íratlan szabályokat is megszegnek, hogy egy kis politikai előnyre szert tegyenek - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója A Lényegben.

"Ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres"

Orbán Viktor és Henri Malosse doorstep sajtótájékoztatója (2013. 11. 04.)

Hazánk újraiparosításából jönnek majd az új munkahelyek, a gazdasági növekedés, a külföldi beruházások, és ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres – hangsúlyozta Orbán Viktor Henri Malosse-szal tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke ugyanitt azt mondta: saját szemével szerette volna látni azokat a „rendkívül érdekes és innovatív lépéseket”, amelyeket Magyarország tett annak érdekében, hogy a válságból kilábaljon.

Dollármilliókkal tömött szélsőséges politika

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója (2013. 11. 03.)

November 1-től életbe lépett az újabb rezsicsökkentés, mely örömteli hír a magyar családoknak, de nem nyugodhatunk meg, mert úgy halljuk, a rezsicsökkentés egyik legnagyobb ellenségét dollármilliókkal hizlalják homályos pénzügyi körök – jelentette ki Zsigó Róbert vasárnapi sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc cégeit – a hírek szerint - globális pénzügyi körök tömik pénzzel.

Hende: A Fidesz feljenti a szocialista politikust drogvádak miatt

Hende Csaba a HírTV Magyarország élőben című műsorában (2013. 11. 02.)

Feljelenti a szombathelyi Fidesz-frakció drogvádak miatt az MSZP helyi frakcióvezetőjét. Ezt Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője jelentette be a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Jelentősen javultak az átlagbérhez viszonyított rezsiárak

Kocsis Máté sajtótájékoztatója (2013. 11. 01.)

Mától újabb 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő árra, így már 20 százalékkal kell kevesebbet fizetni ezekért a szolgáltatásokért, mint egy évvel ezelőtt – közölte Kocsis Máté pénteki sajtótájékoztatóján.

"Minden sikeres korszakban ez az együttműködés virágzott és erős volt"

Orbán Viktor megállapodást írt alá a Magyarországi Evangélikus Egyházzal (2013. 10. 31.)

A világon valószínűleg az egyházak rendelkeznek a legnagyobb tudással arról, hogyan kell valódi és erős közösségeket felépíteni – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön. A reformáció emléknapján a kormányfő megállapodást írt alá a Magyarországi Evangélikus Egyházzal a Deák Téri Evangélikus Iskolában. Képgalériánk megtekinthető itt.

Hoppál: Reménykeltő az irány

Hoppál Péter sajtótájékoztatója (2013. 10. 30.)

A hamisítás napi rutin részévé vált a szocialisták és az Együtt-PM esetében – kommentálta Hoppál Péter a két ellenzéki alakulat szerdai sajtótájékoztatóját.

Egységessé és egyszerűbbé válhatnak a közműszámlák

Németh Szilárd sajtótájékoztatója (2013. 10. 30.)

Január 1-től egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára érthető közműszámlák kerülhetnek kibocsátásra – tájékoztatott Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője ugyanitt elmondta azt is, novembertől a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal lesz olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest.

"Egyre mélyebbre kerülnek a ellenzék pártjai"

Hoppál Péter az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 10. 30.)

A Fidesz szóvivője a bajai kampányvideóval kapcsolatos törvénymódosításról azt mondta: szeretnék, ha „ezek az alulmúlhatatlan dolgok” meg sem történnének, és a közélet tisztább lenne, a sajtó írott és íratlan szabályai pedig korlátozottabb mederben zajlanának.

"Ne válasszunk félmegoldásokat!"

A kormány pénzügyi forrást nyújt a természetjárás fejlesztésére (2013. 10. 29.)

Rendelkezésre állnak a források a magyar természetjárás színvonalának a fejlesztésére - hangsúlyozta Orbán Viktor kedden a Som-hegyi Turistaház avató ünnepségén. Tekintse meg képgalériánkat!

Hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója (2013. 10. 29.)

A harmadik negyedévi adatok szerint 24 ezerrel kevesebb a munkanélküliek száma, és 54 ezerrel több a foglalkoztatott, mint tavaly ilyenkor; ez azt jelenti, hogy 40. hónapja pozitív a foglalkoztatási folyamat – fogalmazott Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján, megjegyezve: hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából.

"A baloldal egyre mélyebben süllyed bele a hamisítási botrányba"

Kocsis Máté sajtótájékoztatója (2013. 10. 29.)

Azokkal szemben, akik részt vettek a hamis videó elkészítésében, akik érintőleg is belekeveredtek a hamisítási botrányba, a törvény teljes szigorával kell eljárni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

"Minden esély megvan arra, hogy az igazság kiderüljön"

Gulyás Gergely interpellációja és Kontrát Károly válasza a parlamentben (2013. 10. 28.)

Gulyás Gergely a Fidesz országgyűlési képviselője a bajai, hamisított választási videó ügyében intézett kérdéseket a belügyi tárca illetékeséhez. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában arról beszélt, a bizonyítékhamisítási ügy nyomozása azt bizonyítja, hogy a rendőrség törvényesen, a rá vonatkozó jogszabályokat betartva, az igazság kiderítése érdekében végzi a feladatát.

"A november a pénzügyi rezsicsökkentés hónapja lesz"

Rogán Antal napirend előtti felszólalása és Cséfalvay Zoltán válasza a parlamentben (2013. 10. 28.)

Az ingyenes készpénzfelvételről szóló törvényjavaslat világossá teszi, hogy „vannak korlátok az előtt, amikor a bankok degeszre akarják keresni magukat az embereken” – fogalmazott hétfői napirend előtti felszólalásában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

Szembenézni a múlttal és formálni a jövőt

Lázár János és Samuel Pisar sajtótájékoztatója a Holokauszt Emlékév kapcsán (2013. 10. 28.)

A tavaly létrehozott Holokauszt 2014 Emlékbizottság kötelessége, hogy a jövő évi megemlékezéseket a Kárpát-medencében megszervezze – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Samuel Pisar, az UNESCO holokausztoktatásért felelős különmegbízottjával közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Jelezni kell, ha nem látszik a számlán a rezsicsökkenés

Németh Szilárd az m1 ma reggel című műsorában (2013. 10. 28.)

Aki azt tapasztalja, hogy nem csökkent a számláján a rezsiköltsége, forduljon az adott szolgáltatóhoz, ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor a fogyasztóvédelmi hatósághoz – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke.

Csepreghy: Nagyon fontos az átláthatóság

Csepreghy Nándor az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 10. 28.)

Eljárást indít a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azok ellen a cégek ellen, amelyek harmadszori felszólításra sem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Mintegy 2500 cég veszítheti el a neki korábban megítélt támogatást, ha pedig az összegből már felhasznált, akkor azt a pénzt kamatostul kell visszafizetni - hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

"Gyurcsány zavaros színjátékot játszik"

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója (2013. 10. 26.)

Arra kérjük a nyomozóhatóságokat, hogy a Demokratikus Koalíció szerepét is tisztázzák a bajai videóhamisítási ügyben - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője, szombati sajtótájékoztatóján.

"Ez a jogszabály a pénzügyi rezsicsökkentés első lépése"

Rogán Antal sajtótájékoztatója (2013. 10. 25.)

A törvény, amit a mai napon benyújtunk, minden tizenhatodik életévét betöltő magyar állampolgár számára garantálja azt a jogot, hogy havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forint erejéig ingyenesen vegyen fel készpénzt a folyószámlájáról, bármely pénzkiadó automatánál - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

"A szocialisták, amihez hozzáérnek, azt meghamisítják"

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 10. 25.)

A szocialisták kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség, ma ezzel szemben egyre többen dolgoznak, 21 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta azt is, Gyurcsány Ferencnek válaszolnia kell arra, hogy mi a szerepe a videóhamisítási ügyben.

"A megmozdulás egyértelműen a magyarok összefogásáról szól"

Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatója (2013. 10. 25.)

A székelyek a magyarság olyan népcsoportja, amely sajátos kultúrával, hagyományokkal rendelkezik, és mindig határozottan ki tudott állni az őt megillető jogok mellett - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, pénteki sajtótájékoztatóján.

Költségvetés: lehetőség nyílik az optimistább tervezésre

Varga Mihály a jövő évi költségvetésről (2013. 10. 24.)

A családi adókedvezmény kiterjesztésének, a pedagógus béremelésnek, valamint a rezsicsökkentésnek köszönhetően 1,9 százalékkal nő majd a háztartások fogyasztása 2014-ben, így a belső kereslet nagyobb mértékben tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez -  hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután a parlament megkezdte a jövő évi költségvetés általános vitáját.

Kocsis: Az SZDSZ fizesse vissza tartozását!

Kocsis Máté sajtótájékoztatója (2013. 10. 24.)

Azt szeretnénk kérni Kuncze Gábortól, Fodor Gábortól és Kóka Jánostól, hogy miután kiszerepelték és kiokoskodták magukat különböző rendezvényeken, nem ülnének-e össze és nem beszélgetnének-e arról, hogy a több mint félmilliárd forintos tartozásukat valamilyen módon visszafizessék a magyar állam részére - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Selmeczi: A jövő évi büdzsé ösztönzi a foglalkoztatást

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 10. 24.)

A 2014-es költségvetés erénye, hogy biztosítja jövőre mind az ország, mind pedig a családok erősödését – fogalmazott Selmeczi Gabriella, csütörtökön.

A rezsicsökkentés büdzséje a jövő évi

Rogán Antal vezérszónoklata a parlamentben (2013. 10. 24.)

A 2014-es büdzsé a rezsicsökkentés költségvetése, hiszen az ármérséklés politikája jövőre fogja teljes hatását kifejteni – közölte Rogán Antal a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában csütörtökön.

Folytatódik a felelős és fegyelmezett gazdálkodás

Varga Mihály felszólalása a Parlamentben (2013. 10. 24.)

A 2014-es költségvetés az emberek mindennapi életét megkönnyítő költségvetés, amelynek tervezéskor a kormány fő szempontja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése volt - mondta Varga Mihály a költségvetés parlamenti vitáját indító expozéjában csütörtökön. A nemzetgazdasági miniszter a büdzsé prioritásait ismertetve kiemelte: a közfoglalkoztatásban elsősorban a Start munkaprogram lehetőségei bővülnek az előző évhez képest.

Sorsdöntő választás jön

Kocsis Máté az m1 ma reggel című műsorában (2013. 10. 24.)

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint visszatért a régi MSZP-SZDSZ-kormány. A tegnapi ellenzéki demonstráción egészen elképesztő módon estek egymásnak a résztvevők. Bár arra lehetett számítani, hogy Gyurcsány Ferenc "begyújtja a rakétákat" - fogalmazott Kocsis Máté az M1 Ma reggel című műsorában, csütörtökön.

Október 23-án az egész szabad világ kalapot emel

Orbán Viktor ünnepi beszéde október 23-án (2013. 10. 23.)

A magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan, mert semmibe veszi az egyént, annak szabadságát, és semmilyen erőszaktól nem riad vissza vele szemben - mondta Orbán Viktor szerdán a Hősök terén. Képgalériánk megtekinthető itt.

Szükségünk van a művészet jótéteményeire

Orbán Viktor beszéde a felújított Zeneakadémia megnyitóján (2013. 10. 23.)

Szükség van a művészet jótéteményeire, a kiváló művészekre és a magyar önkifejezés minden formájára, mert a művészet erőforrás - hangsúlyozta Orbán Viktor a felújított Zeneakadémiát megnyitó gálaműsoron kedden, Liszt Ferenc születésnapján. A miniszterelnök szavai szerint a zene lehet a legalkalmasabb arra, hogy másoknak is visszaadja a magyarok sajátos érzésvilágát.

Mesterházy Attiláról és az MSZP-ről lehullott a lepel

Kósa Lajos és Gulyás Gergely sajtótájékoztató (2013. 10. 22.)

Milyen magasra vezetnek a szálak a bajai videó hamisítási ügyben? – kérdezte Kósa Lajos az MSZP-től keddi sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes az eset jogi vonatkozásait érintve aláhúzta: megáll a hamis vád alapos gyanúja.

Ez nem egyszerű hitelrontás, ez bűncselekmény

Selmeczi Gabriella az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 10. 22.)

Feljelentést egyelőre nem tesznek, a rendőrségi vizsgálat eredményére és arra várnak, szigorúan megbüntetik a bizonyítékhamisítókat - mondta a Fidesz szóvivője a videofelvétel-botrányról.

"A bizonyíték-hamisítás nem egyszerűen etikai ügy"

Rogán Antal napirend előtti felszólalása és Kontrát Károly válasza a parlamentben (2013. 10. 21.)

Mindannyiunk számára fontos, hogy az MSZP tisztázza magát, és a közéletben ennek a politikai célzatú bizonyíték-hamisítási ügynek kiderüljenek a részletei – hangsúlyozta Rogán Antal napirend előtti felszólalásában a parlamentben a bajai videó kapcsán.

Kocsis: Gyurcsány szavait második őszödi beszédnek is vehetjük

Kocsis Máté az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 10. 21.)

A legdurvább szocialista módszerekkel akarták lejáratni Zsigó Róbertet, a város fideszes polgármesterét a bajai videóval. Kocsis Máté hangsúlyozta: kiderült, hogy a lejárató videót az MSZP rendelte meg.

A 2014-es adócsökkentés a demográfiai csomag első lépése

Giró-Szász András az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 10. 21.)

Az átszervezésekkel a kormány megteremtette a pénzt a 2014-es adócsökkentéshez, amely első lépése a demográfiai csomagnak is - hangsúlyozta a kormányszóvivő a Ma Reggelben.

Valódi megoldás a demográfiai problémára

Giró-Szász András a HírTV P8 című műsorában (2013. 10. 20.)

Nem lesz jövőre adóemelés, mivel beért az egykulcsos adórendszer, melynek folyományaként tudják támogatni a kiskeresetű családokat is – jelentette ki Giró-Szász András a Hír TV P8 című műsorában.

Rogán: Ezzel a bruttó jövedelem nettó jövedelemmé válik

Rogán Antal az m1 Az Este című műsorában (2013. 10. 19.)

Ez az első olyan év, amikor ki lehet mondani, hogy nincsen sem adóemelés, sem új adót nem vezettek be, és csakis kedvezően változnak az adótörvények - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

"Egyre többen dolgoznak Magyarországon"

Hoppál Péter sajtótájékoztatója (2013. 10. 18.)

Egyre többen dolgoznak Magyarországon, és ezzel egyidejűleg a fizetések értéke is szépen kúszik felfelé - jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, pénteki sajtótájékoztatóján.

Mesterházynak feljelentést kellene tennie az MSZP pénzügyei miatt

Kocsis Máté sajtótájékoztatója (2013. 10. 18.)

Mesterházy Attilának egy lehetősége maradt, feljelentést tenni az MSZP piszkos pénzügyei miatt – utalt Kocsis Máté pénteki sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc nyilatkozatára, mely szerint a szocialisták pénzügyei nincsenek teljesen rendben.

Jövőre több pénz marad a kiskeresetű családoknál

Rogán Antal az m1 Ma reggel című műsorában (2013. 10. 18.)

Rogán Antal szerint a kiskeresetűek adótörvénye a kormány jövő évre vonatkozó jogszabálycsomagja, hiszen szinte csak adócsökkentés szerepel benne. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője erről az M1 Ma reggel, valamint a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt péntek reggel.

"Magyarország a szegénység elleni küzdelemben is jobban teljesít"

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója (2013. 10. 17.)

Meggyőződésünk, hogy a szegénység ellen Magyarországon a családok terheinek csökkentésével, segély helyett munka biztosításával, a bérek és a nyugdíjak megőrzésével lehet küzdeni. Az elmúlt három év intézkedéseit tekintve hazánk ezeken a területeken egyértelműen jobban teljesít - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.