Szinte a nyár kellős közepén döntött úgy Száraz István, akit Matolcsy Ádám barátjaként is emlegetnek, hogy az egyik cégét kiköltözteti az amúgy számos érdekeltségében álló cég székhelyéül szolgáló Lövőház utcai irodaházból. Erről a cégbíróságra beadott papírok alapján július 6-án született döntés, a Dry Holding Kft. új székhelye pedig ennek értelmében az V. kerületi Honvéd utca 8. szám 1. emelet 2. ajtó.
Egy másik dokumentum szerint az ingatlan székhelyként történő bejegyzése a tulajdonos jóváhagyásával történt, a használat jogcíme pedig székhelyszolgáltatás. Azonban nem ez az igazi érdekesség, hanem az, hogy a Honvéd utcai ingatlanba több mint 6000 cég van bejegyezve, többségük már megszűnt, rengeteg ellen felszámolási vagy kényszertörlési eljárás van folyamatban, és nagyon kevés a jelenleg is működő cégek száma. Vagyis a lakás nem más gyakorlatilag, mint egy cégtemető.
Ide költözött korábban Radics Bélának az a cége is, amely az alapítványa 40 milliós lopása miatt kerül hírbe. Ezen kívül több, a gázmaffiás ügyhöz kapcsolódó, „eldobható” céget is a Honvéd utcai lakásba költöztettek.
A Dry Holding költöztetésével kapcsolatban Száraz István az alábbit válaszolta a kérdéseimre:
„A cég jövőbeli működéséhez igazított racionalizálás részeként a bejegyzett székhelyét a korábbi címen nem kívánta fenntartani, azt az irodai székhely fenntartásával járó költségek és adminisztrációs terhek csökkentése és a jogszabályok maradéktalan betartása és az esetleges küldemények mindenkori azonnali kézbesíthetőségének biztosítása érdekében a székhelyszolgáltatásról szóló 7/2017. (VI. 1.) IM rendelet szabályai teljes betartásával székhelyszolgáltatóhoz helyezte át”.
A székhelyszolgáltató kiválasztása során a szolgáltató megbízhatóságát tartotta szem előtt, elvárása volt, hogy a cég ne legyen fent a feketelista.hu oldalon.
Azt Száraz István kérdésemre rögzítette, hogy „a Dry Holding Kft. működik és továbbra is működni fog, a cég megszüntetése fel sem merült.”
A Dry Holdingot 2017 augusztusában hozták létre, és egészen 2020 végéig más Dry-cégek leányaként működött, főtevékenysége ma már saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése. Jelenleg három leánycége van:
Friss fejlemény a céggel kapcsolatban, hogy idén április végén végrehajtást indított ellene a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának Követeléskezelési Osztálya. Az eljárást végül május végén megszüntették.
A cég egyébként a május végi határidő ellenére sem adta még mindig le a tavalyi évről szóló éves beszámolóját, így nem tudható, milyen anyagi helyzetben van aktuálisan a cég. Ami ismert: 2024-ben még 10 alkalmazottat foglalkoztatott, 1,5 milliárd forint értékelt képviseltek a tartós részesedések, kicsivel több mint 4 milliárd forint pihent a bankszámlán, és 6,6 milliárdos tartozása volt a cégnek, aminek döntő része rövid lejáratú kölcsön volt. Az akkori 90 millió forintos bevételből a végén 711 milliós veszteség jött össze.
Az adóhatóság legújabb listáján 15 olyan cég szerepel, ami legalább 100 milliós adótartozást halmozott fel az utóbbi negyedévben. Furcsa tulajdonosok, még furcsább lakcímek és székhelyek, költözködések, amelyek hátterében nagyszabású gázmaffia sejthető. Plusz csemege: egy őrző-védő cég, ami igazán NER-közelinek tűnik.
Egy lengyel külváros panelházában él az a Slawomir Hetzig, akinek 2023-ban alapított, százmilliós tőkéjű magyar cégétől 5,8 milliárdot követel a NAV. Az adóhivatal legújabb feketelistáján 19 cég szerepel összesen 16 milliárd forintnyi köztartozással.
A Tradíciókért Alapítvány 43 milliós támogatást kapott, de az állítólagos programjainak nem látni nyomát. Egy Radics-féle céggel is fura dolgok történtek.
Olekszandr Szirszkij helyére eddigi helyettesét, a 43 éves Mihajlo Drapatijt nevezte ki Zelenszkij, aki népszerű, harcedzett tábornoknak számít.
Az új székhelyre több mint 6000 cég van bejegyezve, döntő többségük már megszűnt vagy felszámolási, kénytörlési, végrehajtási eljárás van folyamatban.
A választás után az elsők között hátrált ki Mészáros Lőrinc egyik üzleti partnere, Szíjj László, rajta kívül három cég is eltűnt a szponzorfalról.
Lapunk megszerezte az aranykonvoj ukrán pénzszállítóinak tanúvallomásait, amelyben részletesen beszélnek arról, mi történt, miket kérdeztek tőlük, hogyan beszéltek velük a magyar hatóságok.
Orbán ellenállási nyilatkozata, a Fidesz lefoglalt szerverei, feljelentések és nyomozások meg a vébé álom- és rémálomválogatottja a 444 reggeli hírlevelében.
Ljubisa Karovićot csak nemrég engedték ki a kórházból, a történtek óta is bevillan neki a robbanás hangja és a káosz, ami utána volt.
Egy fiktív szerződés miatt többeket elítéltek, Simont eddig a mentelmi joga védte.
A javaslat szerint az akták több lépésben fognak nyilvánossá válni.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz elnöke.
Magyar úgy véli, a Vidéki prókátor nélkül „valószínűleg nincs rendszerváltás”.
A főigazgató Orbán János Dénes „esetlegesen etikátlan, joggal megütközést keltő szerződéseitől” elhatárolódik, de művészileg nem tagadta meg. Ahogy Apáti Bence balettigazgató sem, aki az elhatárolódás szótól is kivan.
Egy nagyon öreg kapus és egy nagyon fiatal hátvéd. Egy csatár, aki nem tűnik embernek és egy középpályás, aki mindent tud. Ők voltak az első 48 csapatos világbajnokság legjobbjai. Spoiler: Messi bekerült.
Felesleges senkik, akiket azonnal elfelejtettünk, és nagy mellénnyel érkezők, akik pofára esését évtizedek múlva is röhögve idézzük majd fel. Egy dologra mindenképpen jó volt a 48 csapatos vébé: volt miből meríteni ide.
Bóka dolgozott az Információs Hivatalban, majd az SZDSZ-es Szent-Iványi István asszisztense volt az EP-ben, a párt EP-listájára is felkerült.
Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.
Több kérdésben is döntést hozott kedden a parlament.
A minisztérium adatai szerint 256 olyan csecsemő van kórházban, akinek nem ott lenne a helye.
Ott is folyik a szerződések átvizsgálása.
A kormánybiztos halláskárosodása magyarázza, miért tűnhetett úgy egy felvételen, hogy a miniszterelnök pohara felett matat a parlamentben.
A frakcióvezető azt magyarázta, Magyar Péter nem is hozott egy személyben döntést, hiszen csak azt írta ki vasárnap, hogy felkéri Polgárt.
A Vas Népe és a vaol.hu szerkesztőségében a héten jelentik be, kinek kell távoznia.
Az új exek csatájában lényegében mindenki ordít, feltehetően azért, mert nincs megfelelő eszköztáruk arra, hogy kifejezzék gondolataikat, nem tudják mások számára is érthetően megfogalmazni azt, ami a fejükben van, és miután nehezükre esik a kommunikáció, de talán magukat sem értik, végső soron senki sem ért semmit, amin felidegesítik magukat.
Alapvetően nemzetközi tapasztalatok egész sorával rendelkező személy kerül a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. A Visit Hungarynél 19 hónapig dolgozott.
Havasi Bertalan önkényt emlegetett, aztán elmondta az ügyészség, miért jártak el.
Egy közepes árú lakásért heti 30 órát kell dolgozni a diáknak az átlagos diákmunkás-órabér mellett.